A sokoldalú fogtechnikus
Kónya Jánossal jó beszélgetni – remélem ebből valamit nyomtatásban is lehet érzékelni. Az életéről, munkájáról mesél színesen, de mégis visszafogottan. Pedig… Első tanult foglalkozása az épületvillamosság, a második a fogtechnikusi, és ezt csinálja legalább húsz éve. És még mit nem mellette…?!
A szűréssel számos élet megmenthető
Halálos is lehet az anyajegy
Melanoma és bőrrákszűrő központot avattak az elmúlt héten Győrben a Lázár Vilmos utca 21. szám alatt. A melanoma leggyakrabban a bőr pigmentsejtjeiből alakul ki valamiféle káros hatást követően, mely sok minden lehet, így például a káros UV sugárzás is. A bőrben, vagy anyajegyben egy sejt "meghibásodik", majd osztódni kezd, s ezzel megindul a melanoma növekedése.
Régí ízek, illatok, karácsonyok
„Döntsd el, kisfiam, hogy melyik szaloncukorral hozza a fát a Jézuska: zseléssel vagy milkással? Hogy nekem melyik ízlett kiskoromban? Ó, édesem, akkor még nem volt ennyi féle szaloncukor, ha meggondolom, talán csak egyféle: kőkemény, alig elharapható cukorból. Bár különböző színűek voltak, az ízük majdnem ugyanolyan, mi mégis keresgéltük a halványbarna cukrokat, mert azt hittük, az a csokis.
Ritka feladatkörök
Lobbista és mediátor
Mindig gondom van sorozatunk felcímével. Mit írjak oda? Ritka …foglalkozások? Munkakörök? Állások? Mert például az alant következőre megint egyik sem illik igazán.
100 éve született a szigeti lokálpatrióta
Schmidt Ferencre emlékeztek
Nemcsak Győr-Szigetből, de a város más részeiből is igen nagy számban vettek részt a zsúfolásig megtelt Győr-Szigeti Szent Rókus templomban a városrész neves polgára, Dr.Schmidt Ferenc születése 100.évfordulója alkalmából.
Értünk dolgoznak a vámosok
Karácsonyi razziák
December legtöbbünknek a Karácsony meghittségét juttatja eszünkbe...
De vannak, akiknek nem csak ezt jelenti az év vége.
Már „hagyomány", hogy a Vám- és Pénzügyőrség az év utolsó napjaiban fokozott ellenőrzést tart, elsősorban piacokon, illetve azok környékén.
Őrült böngésző
A borotválkozás alternatívája
Sok férfitársunk panaszkodik a napi borotválkozás keservei miatt.
Mi a védőoltás? (Videóval!)
A 19 századig az európai orvosok tehetetlenek voltak a rendszeresen visszatérő járványok ellen.
Az egyik ilyen gyakori járvány a himlő volt, amelyben a fertőzöttek 30 % meghalt.
Új módszer a problémamegoldásban
Segít(het) a coaching
Életünk során számos magánéleti és munkahelyi problémával találkozunk, és bizony akadnak köztük olyanok is, melyek megoldása érdekében szakemberhez kell fordulni. A pszichológia mellett más módszerek is segíthetnek jövőnk megfelelő irányba való terelésében, az egyik ilyen lehetőség a coaching.
Köz(ép)pontban a nők
Szeptembertől új helyen, a Családsegítő Szolgálat épületében működik tovább a “Női egészségért” Információs és Módszertani Központ. Az amerikai támogatással megvalósult városi kezdeményezés keretében már hét éve segítik szakképzett védőnők az egészségükért tenni akaró hölgyeket.
- Zapatero: csak a végleges fegyverletétel fogadható el az ETA-tól
- Épülhetnek a könnyûszerkezetes házak Felsõzsolcán
- Magyar szervezetek képviselõivel is találkozott Schmitt Pál Bécsben
- Kivágatja legújabb filmjébõl Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
- Megosztott az unió a bankadó kérdésében
- Száznapos a kormány - Széles réteghez szólt Orbán Viktor
