A gyerek is akkor fejlődik, ha kérdez…
Számok anomáliája, avagy költségvetési utóirat
A város legutóbbi, április 29-i közgyűlése elfogadta Győr 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót. Mi az Önök véleménye a tavalyi költségvetésről és végrehajtásáról?- kereste meg a kérdéssel a Győri Tükör Kun Andrást, az ellenzékben lévő MSZP frakcióvezetőjét.
- Ez egy gazdag város jelentős összegű költségvetése, amely valóságosan több mint 39 százalékkal, azaz 16,8 milliárd forint bevételi főösszeggel haladta meg az eredetileg tervezettet! – válaszolta a frakcióvezető, majd így folytatta: - Közel 7 milliárdos pénzkészlettel zárt a város. A 90-es évek eleje óta Győr megalapozott, jól működő gazdasága, a jelentős állami transzferek az általános gazdasági nehézségek ellenére lehetővé tették, hogy a tervezett hitelfelvétel nélkül zárhatott gazdasági évet. Ugyanakkor az ilyen mértékű „tervtúlteljesítés”és maradvány felhalmozódás tervezési és koncepcionális hibákra, belső aránytalanságokra és bátortalanságra is utal. Az eredeti költségvetési koncepció ismertetésénél, illetve a költségvetés megtárgyalásánál is jeleztük: nem jók az arányok és a számok. Érzékelhető volt az intézményi bevételek drasztikus alulbecsülése, a kamatbevételek érthetetlen alacsony beállítása, a koncepcióban is meghirdetett – például a lakáskérdésben -, de a gyakorlatban nehezen realizálható jogcímek felvetése. Nem öröm egy zárszámadás kapcsán megállapítani, hogy az eredeti felvetéseink minket igazoltak!
A szocialista frakció tagjai egész sor kérdést tettek fel. Mire irányultak ezek a kérdések és milyen válaszokat kaptak?
- A pénzmaradvány valóságos összetételére kérdeztünk rá többek között. Ez azt jelenti, hogy elszámolás technikailag természetesen vannak olyan maradványok, amelyek teljesítése decemberről áthúzódik az adott évre, és olyanok is vannak, amely megkezdett pályázat vagy beruházási jogcím miatt feladattal terheltek. A többi pénz azonban gyakorlatilag szabad forrásnak tekinthető és a közgyűlésnek kutya kötelessége megvizsgálni, hogy ezeket a jövőben milyen jogcímen, milyen cél érdekében, milyen arányokkal kívánja mozgásba hozni. A pénzmaradvány elnevezésű „apró” áthozat 2010-re azt jelenti, hogy az eredetileg elfogadott költségvetés főösszege egyből 10 százalékkal növekszik. Ez nem kis arányeltolódást is eredményez. Persze, beismerni azt, hogy az eredeti költségvetésben végre nem hajtott feladatok, túlbecsült kiadási elképzelések is voltak, nem egyszerű politikusi feladat! Ilyenkor ugyanis – ahogy az a korábbi ciklusokban jellemző volt – oda kell állni a képviselő testület elé és újra indokolva, szükség esetén vitatkozva kell a szabad pénzeszközök legcélszerűbb és hatékony felhasználását elérni. Hamisan azt állítani, hogy az adott források kötelezettséggel terheltek, szakmailag hibás, a képviselők és a lakosság félretájékoztatása. Tételes kimutatást kértünk az áttekinthetőség érdekében. Ez normál esetben egy olyan számítógépes nyilvántartás nyilvánosságra hozatala lenne, amelyben természetesen jogcímenként ott van, hogy mit, miért, milyen döntés, illetve szerződés alapján használt fel a városvezetés, és ebből miért és mennyi maradt? A válasz egyik része szerint ezek az adatok a hivatalban megtekinthetők, aki akar, járjon utána! Volt egy másik kör is, ahol kioktatva megtudhattuk, hogy 10 millió forint képviselői tiszteletdíj maradvány az nem más, mint a körülbelül a 2009. decemberi keretösszeg járulékaival együtt. Az adat számszakilag természetesen nem stimmel, hiszen a tervezett keret szerint egyhavi tiszteletdíj nem éri el a 6 és félmillió forintot, arról az „apróságról” nem is beszélve, hogy egy zárszámadásnak fillérre pontosnak kell lennie. Néha az volt az érzésem, hogy a régi viccnek megfelelően nyugodtan kérdezzen a gyerek, mert bár válasz nincs, attól fejlődik, ha kérdez…
Az intézményi, azaz az oktatási, a kulturális, a szociális, a sport és egyéb működésre szánt pénzeszközök felhasználásaival kapcsolatosan is kért tájékoztatást a frakció. Ezeken a területeken ugyanis évek óta egyidejűleg jelentős többletek és hiányok mutatkoznak….
- Hát igen, az intézmények egy jelentős része többlettel zárt, összességében a rendelkezésre álló pénzösszeg 920 millió forinttal haladta meg a zárás előtti igényeket. Egy másik kör viszont 274 millió hiányt halmozott fel. Moldova György ismert művét idézve ez a „tékozló koldus” tipikus esete. Ideje lenne megvizsgálni miből, miért alakul ez így? Mik azok a szerkezetek és feladatok, amit ténylegesen finanszírozni kell, milyen valóságos teljesítményeket kér a város, mint közösség? Ezzel kapcsolatosan indítványoztuk ennek az értelmes megvizsgálását, amit a polgármester úr el is fogadott – igaz, gyakorlatilag novemberi határidőre, tehát ez már valószínűleg az új közgyűlés feladata lesz. Nem baj, csak végre végezze el valaki a tisztánlátás érdekében!
Csupán kérdeztek, vagy eljutott a frakció érdemi javaslatok megtételéig is?
- Nem akartuk „szétszedni” a zárszámadást. Persze, rámutattunk például, hogy olyan 100 millió forintos tétel is szerepel az elszámolásban kötelezettséggel terhelten, amelyre semmilyen határozat vagy döntés nem volt, s ez felháborító! Javasoltuk is az adott tétel azonnali átcsoportosítását a munkahelymegőrzéssel kapcsolatos mikró- és kisvállalkozások pályázati keretének növelésére. Itt sajnos, ez sem nyert érdemi meghallgatást. Igaz, egy másik napirendnél a határozott elutasítás ellenére megtaláltuk azt a jogcímet, amely alapján legalább 50 millió forinttal sikerült elérni az emelést, így ez a jogcím 2010-re megduplázódott. Az eredeti javaslatunkat ugyanis polgármester úr megfelezte és így került elfogadásra, de ez legalább fontos és hasznos!
A beszámolót az Önök szavazatai ellenére a közgyűlés elfogadta. Van-e értelme egyáltalán felvetni ezeket a dolgokat, hiszen a vezetés többsége birtokában könnyedén söpri le valamennyit az asztalról?
- Egy ellenzéki frakciónak a költségvetés elemzésekor és a zárszámadáskor is több hetes munkája van az adott témában, úgy, hogy nekünk nem áll rendelkezésünkre ehhez a hivatali szakapparátus. De az a dolgunk, hogy kérdezzünk és javaslatokat tegyünk! Ilyenkor mindig eszembe jutnak József Attila sokak által ismert, bár általában nem teljes terjedelmében idézett gondolatai: „Ne légy szeles! – Bár munkádon más keres, dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen – úgy érdemes!” Tehát kérdezünk és javaslunk a jövőben is, naivul hiszünk ugyanis abban, hogy egyszer, talán már a következő hasonló összeállításnál legalább elgondolkodik az előterjesztő a jobbító szándékú felvetéseinken. Remélem, az az idő is eljön majd, amikor nem az számít, hogy ki mondta, hanem hogy mit mondott? Győr csodálatos város: a mi városunk, mindegyikünké. Eredményei nem valamelyik városvezetés dicsőségtáblájának díszsorai, hanem az itt lakó, dolgozó, gondolkodó emberek sikerei. Ezt érdemes szolgálni – mondta befejezésül Kun András.
Ha ezt már korábban megtette, akkor csak jelentkezzen be az oldal tetején.
- Zapatero: csak a végleges fegyverletétel fogadható el az ETA-tól
- Épülhetnek a könnyûszerkezetes házak Felsõzsolcán
- Magyar szervezetek képviselõivel is találkozott Schmitt Pál Bécsben
- Kivágatja legújabb filmjébõl Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
- Megosztott az unió a bankadó kérdésében
- Száznapos a kormány - Széles réteghez szólt Orbán Viktor



