Elszakítva a családtól
A Megyei Gyermekvédelemi Központ Győrben összesen öt telephelyen végez lakásotthoni, gyermekotthoni, különleges és utógondozó otthoni szakellátást. A győri Vasvári Pál utcai gyermekotthonban jelenleg 12 átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermeket nevelnek, gondoznak. Nagykorúvá válásuk után a fiatalok a Tompa utcai utógondozó otthonban lakhatnak tovább, ahol 18 önálló életvitelre készülő fiatal felnőtt elhelyezését tudják megoldani. Győr-Ménfőcsanakon további két lakásotthon és a Bóbita Különleges Gyermekotthon tartozik az intézményhez. Ez utóbbiba ez idő szerint 16 (3 éves korig) gyermek részesül ideiglenes hatályú elhelyezésben. Az otthonokba került gyermekek száma, mint azt Hegyi Attila igazgató mondta, tavaly ugrásszerűen megugrott, ennek oka elsősorban a gazdasági helyzetből fakadó létbizonytalanságban keresendő, de mint azt hangsúlyozta, pusztán szociális-anyagi okok miatt senkit sem lehet kiemelni a családjából. A pénztelenség pusztán következmény, mely a szülő elhanyagoló, bántalmazó életviteléből, szenvedélybetegségéből fakad elsősorban. A befogadó otthonban töltött első időszak meghatározó tényező, hiszen ez alatt dől el, hogy a gyermek egy-két éven belül visszagondozhatóvá válik-e, vagy sem.
Az intézetbe vett gyermekek 20-30 százaléka az ideiglenes hatályú elhelyezés alatt visszakerül a családjába. Pozitív példa erre annak a családnak az esete, amelyiknek mind a négy gyermeke a Bóbitába került. Ez annyira motiváló erővel bírt a család számára, hogy egy-két hónapon belül rendezték az életkörülményeiket, a gyermekek pedig hazakerülhettek. Sajnos azonban a többi család hosszú évek alatt sem képes annyira összekapnia magát, hogy gyermekük testi, szellemi, lelki fejlődését biztosítani tudja, így ők biztos, hogy az utógondozói ellátás végéig, vagyis 24 éves korukig benn maradnak a rendszerben. Jövőre azonban ez a korhatár az idén módosított jogszabály értelmében 21 évre csökken, vagyis az utógondozott fiatalok hamarosan a szakadék szélére kerülhetnek – jósolja az intézmény vezetője.
A legfontosabb cél persze annak elérése, hogy a gyermeket ne kelljen elszakítani a családjából. Az alapellátás szakemberei még otthon, pszichológus kirendelésével, családsegítő szolgálat, gyermekorvos, védőnő, nevelési tanácsadó bevonásával minél nagyobb motivációs ráhatással igyekeznek elérni a kiemeléshez vezető okok megszüntetését. Ennek elvégzése a 19 szakemberrel működő központra hárul, amely a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzésére hivatott jelzőrendszert is működteti, vagyis hivatalból először ők értesülnek a gyermekek hátrányos helyzetéről. Ahogy Komjátiné Antal Erzsébet, a Győri Gyermekjóléti Központ vezetője mondja, egyre több család szenved létbizonytalanságban, ami generálja a szülő-gyermek közötti konfliktusok kialakulását. Ennek következtében a szolgálat munkája is megnövekedett, jellemző, hogy míg tavaly összesen 1308 családdal kerültek kapcsolatba, idén áprilisig ez a szám már 700-ra ugrott.
Szomorú tendencia, hogy a gyermekvédelem működéséhez szükséges pénzforrás folyamatosan apad, manapság az állami normatíva csak a negyedét fedezi annak, amibe egy gyermek ellátása kerül. A gyermekvédelmi intézményeket a megyei önkormányzatok erejükön felül próbálják fenntartani. Az intézményben élő gyermekeknek évről évre kevesebb jut ruházkodásra, étkezésre. Ez utóbbi egy gondozottra vetítve napi szinten mintegy 450 forintra jön ki. De vajon lehet-e az otthont pót otthonnal, a szülőt pedig nevelővel helyettesíteni? Hegyi Attila válasza az, hogy igyekeznek családszerűen működni, az otthonokban talán ezért is kicsi a fluktuáció, az évtizedes együttélés során pedig nagyon szoros nevelő-gyerek viszony alakulhat ki. A cél, hogy az itt élő gyermekek minél kevesebb károsodást szenvedjenek; nem intézményfüggő embereket próbálnak nevelni, hanem olyanokat, akik miután elszakadtak az otthontól, saját lábukon is megállják majd a helyüket. Az állam e célból maximum másfél millió forintig terjedő otthonteremtési támogatást nyújt számukra.
Ákos célja, hogy egy jó szakmát szerezzen. Bettina kertész szeretne lenni. Enikő saját kutyakozmetikáról álmodik. Nagyon szereti a bernáthegyit. Kedvence a Beethoven című film. Mátyás 12 éves. Ikertestvérével él a Vasvári Pál utcai otthonban. Nagyon szeret rajzolni. Tavaly a „Béke hatalma” címmel meghirdetett Lions békeposzter-pályázaton rajzával első helyezést ért el. A győztes pályamű idén New Yorkban egy nemzetközi verseny részese lesz. Bekerült a legjobbak közé. (A cikkben a gondozott gyermekek neveit az intézet kérésére megváltoztattam. Kivéve Mátyásét, akinek rajzsikeréről egy újság is beszámolt.)
Ha ezt már korábban megtette, akkor csak jelentkezzen be az oldal tetején.
- Zapatero: csak a végleges fegyverletétel fogadható el az ETA-tól
- Épülhetnek a könnyûszerkezetes házak Felsõzsolcán
- Magyar szervezetek képviselõivel is találkozott Schmitt Pál Bécsben
- Kivágatja legújabb filmjébõl Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
- Megosztott az unió a bankadó kérdésében
- Száznapos a kormány - Széles réteghez szólt Orbán Viktor



