Újra itthon a Győri Balett
Táncol az egész város
A külföldi vendégszereplések sok örömmel és még több izgalommal járnak, hiszen nemzetközi szinten, a tánc piacán kell minden egyes alkalommal helytállni. Bizonyítani, hogy a Győri Balett a nemzetközi táncélet elitjéhez tartozik. Egy- egy fellépés a határokon túl egyfajta kulturális misszió is, amely arra hivatott, hogy az ország jó hírét gyarapítsák, kultúráját terjesszék. A Győri Balett élen is jár ebben a „munkában”. Az együttes nemrég érkezett vissza egy tizennyolc előadásos európai vendégszereplésről. A tapasztalatokról és az itthoni feladatokról beszélgettünk Kiss János régi-új igazgatóval.
- Amikor az ember elhagyja az országhatárt, valóban óriási a felelőssége. Régen is így volt, de 1989 előtt a keleti blokkból érkezettként tekintettek ránk nyugaton. Ma már merőben más a helyzet. Ma egyenlő partnerei vagyunk az európai táncéletnek. Most már nem a földrajzi meghatározottság, a kelet-nyugat közti különbözőség a megítélés alapja, hanem a minőség. A nemzetközi fellépések nekünk ezért nem csak megtisztelők, de egyben megmérettetések is. Úgy vélem, nagyon fontos számunkra a nemzetközi színtéren való mozgás. Nem szeretek és a jövőben sem szeretnék provinciálisan gondolkozni. Az együttes szerencsére már évek óta aktív részese a tánc nemzetközi vérkeringésének. Nehéz bekerülni, de legalább olyan nehéz benne is maradni.
- Alig egy hónap alatt három országban 18 előadás, jelentős teljesítmény! Milyen volt az együttes előadásainak fogadtatása?
- Szeretettel fogadtak bennünket és mindenütt nagy sikert könyvelhettünk el. Bíztam benne, hogy a Chaplint jól veszik majd, de azért egy kicsit tartottam is tőle, hiszen van benne egy olyan rész – a diktátor -, amelynek fogadtatása akár különböző is lehet országonként. A különbözőség bejött: Ausztriában kuncogtak, Svájcban nevettek, Németország tapintható volt a csend, de aztán következett mindenütt a vastaps. Hatalmas sikere volt, személyesen Sebestyén Bálintnak is, Chaplin megszemélyesítőjének. Azt gondolom az is siker, hogy most visszahívtak minket egy következő nagy turnéra.
- Merre tart ma a nemzetközi táncstílus?
- Meghatározhatatlan: a kortárs irányzatoktól kezdve a klasszikus balettig bezárólag mindenevő ma a szakma és a közönség is. Ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy melyik a dominánsabb, akkor talán a kortársra tippelek, amely most nagyon erősen van jelen és sokan követik ezt az irányvonalat. Mi megmaradunk az eddig követett táncszínházi forma mellett. A Győri Balett a kezdetektől arra törekedett, hogy a táncon keresztül gondolatokat közvetítsen. Nem csak a tánc szépsége, esztétikája a lényeg számunkra, hanem a mondanivaló is. A Chaplin előadások is ezt bizonyítják számunkra, hiszen a nézők nemcsak látják, hanem értik is mit közvetítünk, mit fejezünk ki. Elgondolkoznak rajta. A taps pedig azt láttatja velünk, értik is amit szeretnénk a tánc által mondani. Úgy érzem, a hagyományainkat folytatni kell.
- Alig értek haza, máris újabb nagy feladat következik, a Magyar Táncfesztivál. Úgy tűnik mind a szakma, mind a közönség, mind a város befogadta. Győr június 24. és 29. között immár hetedik alkalommal lesz Magyarország táncfővárosa. A színes program szinte beivódott a megyeközpont életébe. Lesznek újdonságok?
- 1998-ban határozott közakarattal úgy a táncos szakma, hogy a sikeres, akkor még évenként más - ma Pécs az állandó - színhelyen megtartott színházi találkozó példájára, legyen a táncművészeknek is hasonló ünnepük, bemutatkozási lehetőségük. A Magyar Táncművészek Szövetsége Győr mellett döntött. Ez megtisztelő volt és az a mai napig is. Nagyon örülünk ennek a programnak. A páros években vannak a fesztiválok, közben a biennále, szintén Győrött. A táncfesztivál keretében fellépnek amatőrök is a folklórtól a társas táncig. Fontos, mert ők alkotják majd a táncot szerető közönség egy részét és a professzionális táncművészet is építkezik belőlük. Mondhatjuk akár szlogenként is: táncol az egész város. Új helyszínek is lesznek. A megújult Széchenyi tér például egy nagy közös tánctér lesz, ahol reményeink szerint a győriek és a városba látogató vendégek egyaránt táncra perdülnek majd. Újdonság lesz június 25-én a 12 órás táncgarázs. Délután 4 órától standupanddance, majd 23 órától hajnalig diszkó a színház előtti mélygarázsban. A cél az, hogy az ország bármely pontjáról jelentkezőknek nonstop fellépést biztosítsunk. Minden korosztálynak, minden műfajnak, előzetes regisztráció alapján. Ez egy igazi kuriózum. Bízok abban, hogy a mind a város lakói, mind a vendégek jó érzik majd magukat ezen a hatnapos győri programon.
- Hamarosan ismét utazik az együttes. Nagyon fontos és megtisztelő meghívásnak tesznek eleget.
- Június 4-5-én Németországba, Róbert North 65. születésnapi partijára kaptunk meghívást. Megtisztelő, hogy egyedüli együttesként hívták meg a Győri Balettet. Az ő darabjával, a felújított Carmennel lépünk fel. Róbert North a Győri Balett tiszteletbeli tagja és a Carmen az egyik legjobb alkotása. North összességében 80-nál is több balettet koreografált, és csaknem száz különböző társulattal működött együtt a világ minden táján. Jelenleg a németországi Mönchengladbachban dolgozik társulatával. Ide kaptuk a meghívást is. Előtte azonban a darabot a győri bemutatót követően még a fővárosban is előadjuk.
A Carment 1997-ben mutatta be először a társulat. Most új szereposztásban lesz látható és minden bizonnyal előre borítékolható a siker, hiszen a természetes, vad, őszinte szenvedélyek és a polgári világ képmutatásának harcáról szól, amely erőszakhoz és halálhoz vezet. A téma napjainkban is aktuális, a szereposztás pedig kiváló. A főbb szerepeket Cserpák Szabina, Pátkai Balázs, Horváth Krisztián és Sebestyén Bálint táncolják. A 30 éves Győri Balett halad tovább a siker útján, valamennyiünk örömére.
Ha ezt már korábban megtette, akkor csak jelentkezzen be az oldal tetején.
- Zapatero: csak a végleges fegyverletétel fogadható el az ETA-tól
- Épülhetnek a könnyûszerkezetes házak Felsõzsolcán
- Magyar szervezetek képviselõivel is találkozott Schmitt Pál Bécsben
- Kivágatja legújabb filmjébõl Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
- Megosztott az unió a bankadó kérdésében
- Száznapos a kormány - Széles réteghez szólt Orbán Viktor



