Győri ETO FC - a név kötelez

Szerző: Fallmann Vilmos | 2010. március 17., szerda - 13:01

 Kisebb meglepetésre simán győzött Újpesten városunk felnőtt labdarúgócsapata az NBI vacogós „tavaszi” nyitányán. Még az is előfordulhat, hogy a fiúk közül néhányan újranézték Tarsoly úr dörgedelmes nyilatkozatát. Nos, igen, jogosan várja mind a befektető, mind a közönség a sikert. Történt, ami történt, záruljon le, jövőre javítani kell.


Hirdetés

Egyébként a ligakupa-csoportjában éllovas a Győr, a bajnokságot tekintve pedig már dobogós. A dobogón alján tanyázni azért a közönségszórakoztató játék hiánya ellenére nem rossz. Nincs mese, fel kell kötni a nadrágot. Az újpesti vendégszereplés után a második fordulóban a törekvő, igyekvő, de „bekkelőkirály” Vasas volt az ellen. Pontmentésre futotta csak, az első félidő hajrájában kapott „Levente-gólnak” köszönhetően, aztán most legutóbb egy sovány egygólos győzelemre. Három pont, örüljünk neki.

A légiósok (szerb, horvát, bosnyák, macedón, román, grúz, észt, litván, belga és persze brazil) aránya a teljes keretben viszont elgondolkodtató. Tudniillik, hogy miért is ad túl akár saját nevelésű, jó futballistákon egy klub – mint tette azt az első „akadémiás” generáció idején, s miért válik 21 idegenlégiós kenyéradójává egy magyar klub? A kezdőcsapatban 6 külhoni jelenléte még nem aggasztó, legalábbis az európai trendekhez képest nem. Az általuk gyűjtött sárgalap-halom viszont már tekintélyes, ez a „munka része”, de a vérmérséklet, reklamálás, kezezés, valamint ugye az úgynevezett „muszáj-faltok” is okok lehetnek.
Lássuk a csapat erősségeit! Kitűnő, masszív a védelem. Elnyűhetetlen, kirobbanthatatlan szerb kapusunk, Sasa Sztevanovics. Az őszi 15 fordulóban mindössze kilencszer kapitulált, és egynél több gólt csak egyetlen alkalommal kapott, azt is idegenben.
Kiegyensúlyozottság. Hazai pályán nem szenvedett vereséget a klub, az „élmenőknek” pedig rendre beletört a foguk védelmébe és kontráiba. A Videoton FC és az MTK saját pályáján, az UTE még júliusban vendégként nem tudott győzni zöld-fehér egyletünk ellen, sőt a címvédő Debrecen ki is kapott az ETO Parkban.
Lendületes kontrajáték. Jól alkalmazza a csapat, támadóit nehéz feltartóztatni. Nem utolsósorban pedig fiatal, sőt fiatalodó a gárda. Az átlagéletkor nem éri el a 25 évet. Hol akkor itt a probléma? Az utóbbi néhány évben felkerült együttesek elleni parázs meccseknél, idegenben… A Ferencváros, Pápa, Kecskemét vendégeként ugyanis nem született „kisalföldi” gól – csak három, váratlannak mondható vereség.
Kicsit előre tekintve a nyárra - az európai porondra jutáshoz dobogós hely kell. Ilyenkor következne, hogy szenvedve megy két kör az Európa-Liga selejtezőben, aztán valami jelentősen gyengébben „menedzselt” és szerény képességű csapat ellen vége. Csak néhány esztendeje egy nyári kupasorozatban a Racing Santandert tudta búcsúztatni az ETO FC. Egykor egy győri labdarúgónak a családja volt a klub, élete a sport, célja a győzelem. Nem járt szórakozóhelyekre, tetováló szalonba és plázákba sem. Dolgozni járt és hazament megpihenni. Amikor pedig arra került a sor, gurított társaival négyet-ötöt legyőzhető ellenfeleinek. Ugye milyen változó a (futball)világ?

Kulcsszavak: győri eto
Eddig 1 hozzászólás érkezett
Ahhoz, hogy hozzászólhasson a cikkekhez regisztrálnia kell az oldalon.
Ha ezt már korábban megtette, akkor csak jelentkezzen be az oldal tetején.
2010-03-19 14:02
Soha nem látogattam ezt az oldalt, most is csak azért regeltem, mert olvastam ezt a cikket a nyomtatott verzióban. Fallmann úr! Ez a cikk ahogy van - pocsék. Mondatok egymás után hányva, azt írta, ami hirtelen eszébe jutott. Nem fogok minden egyes mondatot egyenként elemezni, de aki nem képes utánanézni a tényeknek, ha megír egy cikket, az ne menjen újságírónak. Ugyanis a ligakupából már ősszel kiestünk (így tavasszal esélyünk sincs arra, hogy vezessük a csoportot), míg az Intertotó Kupában pont, hogy a Racing vert ki minket. Hihetetlen, hogy egy ilyen cikket engednek megjelentetni...

Ha tetszik a Városi Tükör, partnereink oldalait is ajánljuk: